Skip to main content

A Városi strand Keszthely központi strandja, a város egyik gyöngyszeme. 35 000 négyzetméter napozófelülettel, és 20 vendéglátóhellyel rendelkezik. Rengeteg szolgáltatást nyújt mindazoknak, akik aktív pihenésre vágynak, de adottságai révén a nyugodt kikapcsolódást keresők is megtalálják számításaikat.

A városi strand legjellegzetesebb épülete az 1864-ben épült szigetfürdő. A létesítmény funkciójában is illeszkedik a strandhoz, amelyet a 21. századi igényeknek megfelelően, a legmodernebb technikai és építészeti megoldásokkal alakítottak ki.

A Balaton egyik legnagyobb vízi élményparkja itt található, a Keszthelyi Vízipark, ami 1870 m2-en kínál felejthetetlen élményeket kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Csúszdánk felújításra került, gyorsabb, kanyargósabb lett, csúszás után a Balaton vizébe csobbanunk.

Itt működik a Kajak-kenu Pont, ahol Paksy Tímea többszörös világ- és Európa bajnok kajakos vezetésével létrejött Keszthelyi Vízisport Egyesület kölcsönzője, ahol túrakajak, kenu és SUP bérlés mellett világbajnok oktatásban lehet részünk. Információk a Vízisport Egyesület kölcsönzőjéről (a városi strand végénél, a Viviera Beach és a röplabdapálya mögött).

A Balaton alakú medence ingyenesen látogatható.

Homokos sportpályák, játszóterek, vízi játékok élményei gazdagítják az aktívan pihenni vágyókat.

A nyár folyamán animátorok foglalkoznak a gyermekekkel. Sportpályáink, és játszótereink teljes homokcserén estek át, így biztonságosan használhatóak.

Strandunk homokos, az északi és déli végén található öblökben. A vízbejutást a középső szakaszon több lépcső szolgálja. Létrejött egy vízen ringó, úszó, finom fa felülettel burkolt napozóstég a középső partszakasz mellett.

A biztonságos strandolást megfelelő számú vízi mentővel biztosítjuk, valamint mentőorvos áll rendelkezésre.

A déli pénztárunk környezetében ingyenesen parkolhatnak látogatóink.

A városi strand szolgáltatásai:

  • Éttermek
  • Mosdók
  • Játékterem
  • Mini golf
  • Asztalitenisz
  • Légvár
  • Trambulin
  • Gokart
  • Vízen járó labda (Zorb)
  • Vízibicikli
  • Snooky
  • Napozóágyak
  • Óriáscsúszda
  • Elektromos csónakkölcsönző
  • Masszázs
  • Strand-könyvtár
  • Wifi

ÁRAK / fő:

Napi jegyek

  • Felnőtt jegy: 1200 Ft
  • 18 óra után felnőtt jegy, 50% kedvezmény: 600 Ft
  • Felnőtt jegy, 10% kedvezmény kistérségi igazolással, West Balaton kártya, Hello Keszthely applikáció: 1100 Ft
  • Gyermek (6 éves kortól), diák, rokkant nyugdíjas jegy: 800 Ft
  • 18 óra után, gyermek, rokkant nyugdíjas, 50 % kedvezményes jegy: 400 Ft
  • Gyermek jegy, 10 % kedvezmény: kistérségi igazolással: 700 Ft
  • Napi családos jegy 1: 2 felnőtt + 1 gyermek: 2800 Ft
  • Napi családos jegy 2: 2 felnőtt + 2 gyermek: 3200 Ft
  • Napi családos jegy 3: 2 felnőtt + 3 gyermektől: 3400 Ft
  • Értékmegörző (+1000 Ft kaució): 1000 Ft
  • Szekrény: 2000 Ft
  • Kabin jegy (+ 1000 Ft kaució): 3600 Ft

2022.07.10-től 08.21-ig, hétvégén

  • Felnőtt jegy: 1300 Ft
  • 18 óra után felnőtt jegy, 50 % kedvezmény: 750 Ft
  • Napi családos jegy 1: 2 felnőtt + 1 gyermek: 3000 Ft
  • Napi családos jegy 2: 2 felnőtt + 2 gyermek: 3400 Ft
  • Napi családos jegy 3: 2 felnőtt + 3 gyermektől: 3600 Ft

Idény bérletek

  • Városi strand bérlet állandó helyi lakosok számára: 4500 Ft
  • Kombinált lakossági bérlet helyi lakosok számára: 5500 Ft
  • Városi strand nagycsaládos bérlet állandó helyi lakosok számára: 2250 Ft
  • Kombinált nagycsaládos strand bérlet helyi lakosok számára: 2750 Ft
  • Idény bérlet nem álladó helyi lakos részére: 43000 Ft
  • Idény kabin, sziget (+5000 kaució): 50000 Ft
  • Idény kabin, homoki kabin (+ 5000 kaució): 35000 Ft
  • Idény kabin, kabinház (+ 5000 kaució): 50000 Ft

Vizi park jegyek

  • Fél órás részvételi jegy: 3000 Ft
  • Egy órás részvételi jegy: 4000 Ft
  • Egész napos részvételi jegy: 8000 Ft

A nyár folyamán, főleg a főszezonban animátorok foglalkoznak a gyermekekkel.
A biztonságos strandolást megfelelő számú Vízimentővel biztosítják, valamint Mentőorvos áll rendelkezésre.
A pénztár 8.30-19 óráig működik. A pénztár zárása után a strand szabadstrandként, illetve sétányként használható.
A Balaton alakú medence ingyenesen látogatható.

www.khvuz.hu

+36 83 312 241